2012. december 16., vasárnap

Legfinomabb meggyes pite



A családom kedvenc meggyes süteménye.Nagyon nagyon finom! A recept Yasmine-tól való!

Hozzávalók:
40 dkg liszt
1 mk. sütőpor
2 kisebb tojás
35 dkg cukor
9 dkg vaj
kb. 4 dl tej
0,5 kg meggy



Elkészítés:
A tojásokat habosra keverjük a cukorral, majd egyenletesen belekeverjük a zsírt is. A lisztben elkeverjük a sütőport. A tojásos keverékbe felváltva beleszórjuk a lisztet, ill. beleöntjük a tejet. Az egészet egynemű masszává keverjük. Egy kb. 24x34 cm méretű tepsit sütőpapírral kibélelünk, beleöntjük a tésztát. Belepottyantjuk a magozott meggyszemeket. 180 fokos sütőben kb. 25-35 perc alatt megsütjük. Kockákra vágva tálaljuk.



2012. december 14., péntek

Blogkóstoló 6. Chocolate Chip Cookies





Most Barbi kapta meg a staféta botot és igencsak sok jelentkező akadt. Most vettem először részt ebben a játek sorozatban és sikerült mindent az utolsó percre hagynom, pedig Barbi külön kérte, hogy mihamarabb jutassuk el hozzá a kész „műveket”…..nagyon sajnálom. Borzasztó vagyok, de annyi elfoglaltságom volt, hogy az csak na. De holnap van a határidő, ezért most kicsit belehúztam. Gyorsan ma suli után megsütöttem e kekszecskéket! Nassoló Naplopó bolgját kaptam meg, és be kell, hogy valljam, nagyon megörültem, mivel ez volt az a blog, melyet először olvasgatni kezdtem és lettem rendszeres olvasója is, úgyhogy nagyon boldogan mentem receptvadászatra!!! Nagyon nehéz volt a választás, többet is kinéztem magamnak, végül a Chocolate Chip Cookies mellett döntöttem, mivel már úgyis olyan rég csináltam, mindenki szereti és nagyon jó receptnek ígérkezett! Nem csalódtam, nagyon finom! Olyan mint az eredeti, csak jobb! Holnap megyek Pozsonyba vásárolgatni, viszek is magammal!


Chocolate Chip Cookies





Hozzávalók:

500g liszt
1 teáskanál sütőpor

200 g fehér vaj
100 g cukor
100 g barna cukor
1 tk vaníliakivonat vagy 1 evőkanál vaníliacukor
30 dkg csokicsepp
3 tojás

Elkészítés:

A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
A lisztet, a sütőport és a sót jól összekeverjük.
A vajat a fehér és barna cukorral habosra verjük (vaníliával együtt).
A tojásokat egymás után a vajas-vaníliás krémhez ütjük, és jól összekeverjük.
Az előzőleg összekevert lisztet, sót és sütőport most elvegyítjük a vajas krémünkkel.
A csokicseppeket is a tésztához keverjük.
Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk.
A tepsibe evőkanál segítségével tészta pacákat adagolunk.
A sütiket 10-12 percen keresztül arany barnára sütjük.
Ezuán kivesszük és rácsra tesszük őket, amíg teljesen ki nem hűlnek



2012. december 3., hétfő

Klasszikus sajttorta


Nagyon nagy sajttorta rajongó vagyok! Egyszerűen imádom, és még van egy jó pár sajttorta receptem, de még nem tettem fel őket a blogra…de ígérem, hogy egyszer fent lesznek! Még sajttorta könyvem is van…hmmmmm…nagyon szépek a képek! E receptet a nosalty-ról loptam! Nagyon finom, könnyű sajttorta! Nektek is ízleni fog, ráadásul olcsó is, nem kell hozza több kiló krémsajt! Hihetetlenül könnyű és finom! Gyümölcs szósszal még finomabb!

Tésztához:
• 20 dkg liszt
• 6 dkg cukor
• 12 dkg Rama
• 1 tojássárgája

Krémhez:
• 10 dkg mascarpone
• 40 dkg túró
• 5 tojás (szétválasztva)
• 17 dkg cukor
• 4 dkg Rama
• 4 dkg búzadara
• 1 cs vaníliás cukor
• 1 citrom reszelt héja
• 1 ek porcukor

egyéb:
• sütőbab





Elkészítés

1. A lisztet, a cukrot, a margarint és a tojássárgáját gyúrjuk morzsalékos tésztává, a végén formázzuk gombóccá és folpackba csomagolva tegyük a hűtőbe 1 órára.
2. Liszttel megszórt deszkán nyújtsuk 3-4 mm vastag, 32 cm átmérőjű körré, majd béleljünk ki vele egy 24 cm-es csatos tortaformát.
3. Helyezzünk a tésztára kilyuggatott sütőpapírt, helyezzük rá a sütőbabot és előmelegített sütőben süssük 200 fokon 15-20 percig.
4. Vegyük le róla a papírt és a babot, hagyjuk hűlni.
5. A tojássárgákat keverjük el a mascarponéval, a túróval, 15 dkg cukorral, a vaníliás cukorral, a búzadarával és a reszelt citromhéjjal.
6. A tojásfehérjét verjük kemény habbá a maradék cukorral.
7. Olvasszuk fel a vajat, keverjük a krémhez, majd óvatosan dolgozzuk bele a kemény fehérje habot, lehetőleg ne törjön össze.
8. Simítsuk rá a piskótára a krémet, és 175 fokon süssük 45-50 percig.
9. Ha kicsit kihűlt, szórjuk meg porcukorral.




Elkészítési idő: 30 perc + sütés
Adag: 10 szelet
Ár : 1500 Ft

Nagymama buktája


Felháborító tudom, de egyszerűen nincs időm….. rengeteg tanulnivaló, edzések, családi programok…nem is folytatom.
Egy nagyon finom péksütemény receptet szeretnék megosztani veletek, mely langyosan a legfinomabb. Én fincsi, házi szatmári szilvalekvárt használtam, de biztos nagyon fincsi lehet valamilyen más folyósabb lekvárral is. Tényleg érdemes kipróbálni, nagyon jól kezelhető, kelt tésztát kapunk!

Hozzávalók:

250 ml tej
75 g vaj
500 g liszt
50 g cukor
1 tojás
1 csipet só
1 tasak szárított élesztő
1 tasak vaníliás cukor
2 tk citromaroma
+ 20 g vaj/margarin a tepsi kikenéséhez
+ 50 g vaj/margarin a tészta megkenéséhez
+ 50 g porcukor a meghintéshez


Elkészítése:
1. Alaprecept
o A tejet megmelegítjük és felolvasztjuk a vajat.
o A lisztet tálba szitáljuk és hozzákeverjük a szárított élesztőt.
o Hozzáadjuk a többi alapanyagot és a meleg tejet.
o Robotgéppel (először alacsony, majd a legmagasabb fokozaton) 5 percig keverjük, amíg a tészta sima nem lesz.
o A tésztát letakarjuk és meleg helyen kelesztjük.
o A tepsit vajjal vagy margarinnal kikenjük.
o A sütőt előmelegítjük ( Légkeverés 180o, Normál sütő 200o, Gázsütő 3-4 fokozat)
o A tésztát lisztezett deszkára tesszük, átgyúrjuk és hengerré formáljuk, majd 12 egyenlő darabra vágjuk.
o A tésztadarabokat gombóccá formáljuk és kis méretű (kb. 20x30 cm) tepsiben (nem túl sorosan!) egymás mellett elhelyezzük.
o Olvasztott vajjal megkenjük a tésztát és meleg helyen ismét kelesztjük.
o 25 perc alatt megsütjük.
o Tepsiből kivéve langyosra hűtjük és tálaláskor porcukorral meghintjük
o Adhatunk hozzá befőttet, vanília öntetet stb.




2. változatok
o Lekváros (A tésztadarabokat először laposra nyomjuk és a közepére 1-1 kanál szilva vagy barack lekvárt teszünk és ezután formálunk belőle gombócot.
o Aszalt gyümölcsös (A laposra nyomott tésztadarabok közepére rumba, vagy tokajiban áztatott apróra vágott aszalt gyümölcsöt teszünk. Ez lehet sárgabarack, vagy szilva stb.)
o Marcipános (A gombócot 100 g marcipán + 1 tojás + 50 g szeletelt mandula vagy mogyoró keverékével töltjük meg.)

Előkészítés: 25 perc / Sütés: 25 perc / 12 darab / 261 kcal darabonként

2012. november 20., kedd

Túrós stollni


Túrós stollni


Dr. Oetker egyik remek szakácskönyvéből való a recept! Még tavaly kèszítettem, ezért nem túl csodásak a képek. De garsntálom, hogy isteni finom ez az eredetileg német karácsonyi sütemény! Lehet, hogy egy kicsit macerás az elkészítése, de megéri. Mostanában egyre több szupermarket polcán láttam csomagolt stollent és én még azt is szeretem, de ki tudja, hogy milyen adalékanyagok kerültek bele! A marcipános verziót még nem sütöttem, de tervezem, mert ha Én nem is annyira, de apukám nagy marcipán rajongó!


Hozzávalók:

375 g mazsola
100 ml rum
500 g liszt
150 g cukor
2 tojás
1 csipet só
200 g puha vaj
250 g sovány tehéntúró
1 tasak sütőpor
1 tasak vaníliás cukor
2 tk mandulaaroma

100 g kandírozott citromhéj
100 g kandírozott narancshéj
250 g hámozott, darált mandula

1 késhegynyi őrölt fahéj
1 késhegynyi őrölt gyömbér
1 késhegynyi őrölt kardamom
1 késhegynyi őrölt szerecsendióvirág
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg

+ 100 g vaj a tészta megkenéséhez
+ 50 g porcukor a meghintéséhez

Elkészítése:
1. Alaprecept
o A mazsolát néhány órán át áztatjuk a rumban.
o A tepsit három réteg sütőpapírral kibéleljük
o A sütőt előmelegítjük ( Légkeverés 220o, Normál sütő 250o, Gázsütő 5 fokozat)
o A lisztet tálba szitáljuk és hozzákeverjük a sütőport.
o Hozzáadjuk a többi alapanyagot (kivéve a kandírozott gyümölcsöket, a darált mandulát és a mazsolát).
o Robotgéppel (először alacsony, majd a legmagasabb fokozaton) 2 percig keverjük.
o Hozzáadjuk az előbb kihagyott anyagokat. Fakanállal elkeverjük.
o A tésztát lisztezett deszkára tesszük, átgyúrjuk.
o A tésztát lisztezett deszkán 30x30 cm négyzetté nyújtjuk, és hengerré formáljuk.
o Kialakítjuk a stollen formát. (A hengerré formázott tésztába a nyújtófával, annak kb. 2/3 részénél hosszában mélyedést nyomunk. Ezután a nagyobb tésztafelet kissé ráhajtjuk a kisebbre. Végül a tészta két oldalán, kézfejjel, két oldalról megnyomogatjuk a tészta közepét. így ott egy kis dudor keletkezik.)
o A tésztát tepsiben helyezzük és levesszük a sütő hőfokát!
o 55 perc alatt megsütjük. ( Légkeverés 160o, Normál sütő 180o, Gázsütő 3-4 fokozat)
o Olvasztott vaj felével megkenjük a tésztát, majd porcukorral megszórjuk.
o Tepsiből kivéve langyosra hűtjük és megismételjük a kenés-szórást.




2. változat
o Marcipános ( 200 g marcipánmasszát átgyúrunk, majd 28x20 cm-es téglalappá nyújtjuk és ráhelyezzük a kocka-alakúra kinyújtott tésztára. Innen a hengerré formázással folytatjuk.)

Welcome back Yoli :)

Megérkeztem ismét

Elnézést szeretnék kérni, hogy olyan sokáig távol voltam, de nagyon elfoglalt vagyok! Most mondhatjátok, hogy jó, de nyáron hogy hogy nem volt szabadidőm?! Hát igen….sajnos nem sok volt, de most nincs időm részletes beszámolót írni, de izgalmas volt a nyaram, az biztos!
Sok receptem van, csak nem volt időm a blogra, fel is rakni őket…most megpróbálom lassanként pótolni lemaradásomat……és közben gőzerővel készülök a földrajz szóbeli érettségire és a német OKTV-re és szombaton Szentendrén Mezei futó Országos Bajnokság!!!!

2012. június 16., szombat

Ünnepi tojáslikőr torta

Ünnepi tojáslikőr torta



Keresztanyukám születésnapjára készítettem ezt a tortát , s nagy örömet szereztem vele. Elkészítése egyszerű és a végeredmény nagyon látványos! Egy régebbi sütős magazinból való a recept! :) Ott az oldalát apróra zúzott pisztáciával díszítették, és nagyon mutatós volt, de nekem sajnos nem volt időm pisztáciát pucolni! Majd legközelebb!

Hozzávalók:

Tészta
100 g liszt
1/2 kk sütőpor
2 ek darált pisztácia
100 g kristálycukor
3 tojás
2 ek langyos víz

Krém
4 lap fehér zselatin
150 g joghurt
50 g porcukor
250 g mascarpone
200 ml tojáslikőr

Díszítés
200 ml tejszín
1 csomag vaníliás cukor
Egyéb díszítő elemek





Elkészítése:
1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. Egy 20 cm átmérőjű tortaformát sütőpapírral kibélelünk.
3. Elkészítjük a tésztát, azaz a tojásokat felverjük két evőkanál langyos vízzel, majd hozzádolgozzuk a cukrot. A lisztet összekeverjük a sütőporral és a pisztáciával. Végül a tészta két részét összedolgozzuk.
4. A masszát beleöntjük a kibélelt tortaformába és az előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. A tortát hagyjuk a formában kihűlni.
5. A zselatint hideg vízbe áztatjuk.
6. A krémhez egy nagy tálban összekeverjük a mascarponét, a joghurtot, a porcukrot és a tojáslikőrt. Ezt követően a krémhez hozzáadjuk a zselatint
7. A tortát vízszintesen három lapra vágjuk.
8. Az első lapot tortagyűrűbe tesszük (ha van) és rákenjük a krém felét, majd ráhelyezzük a második lapot. Erre kerül a krém másik része és végül a tetejére a harmadik tortalap.
9. A tortát hűtőbe tesszük kb. 4 órára.
10. A tejszínből kemény habot verünk. Vaníliás cukorral ízesítjük.
11. Pihentetés, hűtés után eltávolítjuk a tortakarikát, és a tejszínnel bevonjuk a tortát.
12. Habzsákból nyomott csillagokkal, marcipánvirággal, kandírozott virággal díszítjük egyéni ízlés szerint.

Elkészítési idő: kb. 1-1,5 óra + 4 óra pihentetés
Ára: 1500 Ft
Adag: 6 főre



Gyümölcsös torta

Gyümölcsös torta, avagy a 10 dekás torta!




Most más tollával ékeskedem, mégpedig a keresztanyukáméval. Ez az ő receptje és képe is, de muszáj volt kölcsönkérnem tőle, mivel olyan szép lett! Bátran merem ajánlani mindenkinek és a csatnit is mindenképen készítsük el hozza! :) Ez Ilona ajánlója:
Ennek a kevert tészta alapú tortának az előnye, hogy mutatós, elkészítése gyors, nem igényel különösebb sütési tudást, és bármilyen szaftos nyári gyümölcsből finom.
Ahány féle a gyümölcs, a hozzá adott mártás, a csatni, a fagylalt - a tortánk annyiféle lesz.
A receptet pedig könnyű megjegyezni, mert a fő hozzávalókból 10 dkg kell.

Hozzávalók:
10 dkg cukor/barnacukor
10 dkg margarin
10 dkg liszt
10 dkg darált mandula, vagy dió
4 db tojás
1 csipet só
1 citrom reszelt héja
1 tk vanília aroma, vagy 1 tasak vaníliás cukor
2 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
1-2 tk fűszer, ami illik a gyümölcshöz (pl. a fahéj, őrölt szegfűszeg, vagy a mézeskalács fűszerkeverék nagyon finom a szilvához, meggyhez).
0,5-1 kg gyümölcs, vagy ennek megfelelő mennyiségű (kb. 1 üveg) befőtt

Elkészítése:
• Bekapcsoljuk és előmelegítjük a sütőt 190 fokra (légkeverésnél 170 fokra)
• Előkészítjük a gyümölcsöt (kimagozzuk, daraboljuk stb.)
• Kimérjük a hozzávalókat, feltörjük a tojásokat.
• Kivajazunk/olajozunk egy kb. 24-26 cm átmérőjű szilikon tortaformát. (Hagyományos tortaformát ki is kell lisztezni, de használhatunk sütőpapírt is.)
• A cukrot a lágy margarinnal robotgéppel habosra verjük.
• A munka közben egyenként hozzáadjuk az egész tojásokat.
• A lisztet a többi hozzávalóval összekeverjük és kanalanként adagolva, a robotgéppel hozzádolgozzuk a tojásos krémalaphoz. Ezzel a tészta készen is van.
• Ha a gyümölcs apró (pl. meggy) akkor azt őrölt dióba, mandulába, vagy lisztbe forgatva belekeverhetjük a tésztába és úgy öntjük a sütőformába.
• Ha a gyümölcs nagy szemű (pl. szilva, barack, ringló stb.), akkor negyedelve/felezve rárakjuk a sütőformába öntött tésztára.
• Sütési idő kb. 50 perc. Ezt követően hagyjuk egy kicsit kihűlni a tésztát.

Megjegyzések:
A tortát tálalhatjuk önmagában, vagy vaníliás/fahéjas porcukorral megszórva.
Különlegesebb lesz, ha a gyümölcsből Pl. szilvacsatnit készítünk hozzá és a forró csatnit ráöntve, vagy külön tálkában kínáljuk hozzá.
Az almás verzió is nagyon finom almacsatnival, de vanília szósszal, vagy vanília fagylalttal is.
A meggyes verziót egy kis meggycsatnival és lágy felvert tejszínhabbal kínálhatjuk.

Gyors gyümölcscsatni(pl. szilvából):
Egy lábasban tegyünk 2 ek olajat és ¼ vajat. Tegyünk rá 2 ek barna cukrot és kevergessük el amíg karamellizálódni nem kezdene. Ekkor tegyük rá a felébe vágott, érett, kimagozott szilvákat (kb. 10-20 darab, nagyságtól függően) és azokat egy kicsit nyomkodjuk meg. Szórjunk rá fűszereket (pl. 2 tk mézeskalács fűszerkeveréket). Pikánssá tehetjük 1 dl vörösborral. Addig rotyogtassuk (kb. 10-15 perc), amíg az ízek összeérnek, a szilva megfő, de karakterét nem veszíti teljesen el, azaz darabos jellegű marad.

2012. június 13., szerda

Emeletes csoda = több réteg élvezet

Emeletes csoda



Sütés nélkül, gyorsan elkészül ez a finom édesség. A legtöbben emeletes élvezetként ismerhetitek, nagyon közkedvelt sütemény. Először Aliznál olvastam jó par éve, de csak tavaly próbáltam ki. Kevés mindent készítek el többször, de ez a finomság kétszer is elkészült és lehet, hogy hamarosan ismét sort kerítek rá! :)

Hozzávalók:

1. réteg
25 dkg darált háztartási keksz
5 dkg Ráma margarin
5 dkg porcukor
kevés tej

2. réteg
25 dkg túró
porcukor
2 dl Hulala tejszín
1 cs. vaníliás cukor

3. réteg
2 cs. Aranka vaníliás krémpor
5 dl tej
1 cs. vaníliás cukor

4. réteg
3 dl Hulala tejszín
5 dkg porcukor

Tetejére kb. 5 dkg reszelt csokoládé




A darált kekszet összegyúrom a cukorral, a margarinnal és egy kevés tejjel(kb. 1,5 dl). Csak annyival, hogy linzertészta keménységű legyen. Egy közepes tepsibe (24 x 34-es) egy kevés darált kekszet szórok, hogy ne ragadjon le, és belenyomkodom a keksztésztát.
A túrót, ha nagyon darabos mixelőrúddal krémesítem, összekeverem a porcukorral, a vaníliás cukorral, majd a habbá vert tejszínnel és a kekszre simítom.
Az Aranka krémport a tejjel egy elektromos habverővel jó sokáig keverem. Minél tovább keverem, annál keményebb krém lesz belőle. Ezt a túrókrém tetejére simítom.
A tejszínt felverem a porcukorral és a vaníliás krémre kenem. A tetejére reszelt csokit szórok, és a hűtőbe teszem tálalásig.

Ár: 1000 Ft
Elkészítési idő: 60 perc
Adag: 10 fő

READ this...

READ this......:))

Michel Roux: Tésztavarázs


:



Rengeteg blogon láttam ezt a könyvet ajánlva, ezért úgy döntöttem, hogy én is beállok a sorba! :) Szerencsére én azok közé tartozom,akiknek ez a könyv ott lapul a könyves polcán! A könyv igazából nem az enyém, hanem a keresztanyukámé, de én általában „kölcsönkérem” tőle a szakácskönyveket!....és elfelejtem(!) visszaadni! DE ha olyan szép és jó, és sohasem kéri vissza….:D meg persze a végeredményből ő is szokott kapni! A viccet félretéve, tényleg klassz könyv, mondjuk kissé borsos az ára, de nagyon igényes, szép képek tálalhatók benne! Nagyon jó alaprecepteket mutat be lépésről- lépésre, képekkel segítve a munkánkat!

Ez pedig a könyv hivatalos ajánlója:

Csupa könnyen elsajátítható recept található ebben a nagyszerű gyűjteményben amely minden klasszikus tésztareceptet a lehető legegyszerűbben mutat be. A 3 Michelin csillaggal rendelkező csúcsséf, Michel Roux tudása a klasszikus francia iskolában csiszolódott és több mint 30 évnyi tapasztalattal és óriási gyakorlattal rendelkezik a tésztakészítés terén.
Minden fejezet egy meghatározott tésztafélére épül és ennek az alaptésztának az elkészítési technikáját lépésről lépésre mutatja be. Az ezt követő receptek az alaptészta különböző felhasználási módozatainak a lehetőségét ismertetik- édes és sós tésztaételek formájában egyaránt. Lenyűgöző a szerző által felvonultatott klasszikus és modern, sós és édes tészta receptek mennyisége és sokszínűsége.
Végig kitűnően illusztrált szakácskönyv, ami arra született, hogy vezető szerepet töltsön be a tésztakészítés világában.

2012. június 11., hétfő

Kókuszos kinder pingvin

Kókuszos kinder pingvin




Kicsik és nagyok kedvence. Gyors és nagyon finom desszert! A recept a nosaltyról van! :) Ajándékba készítettem, úgyhogy nekünk nem sok maradt, de az a kevéske is meggyőzött, hogy ilyet többször is kell készítenem! Érdemes kipróbálni! A krém nekem nagyon bejött, el tudnám képzelni máshogy is felhasználva! :)
Jó étvágyat hozzá!


A tésztához:
• 4 tojás
• 15 dkg finomliszt
• fél cs sütőpor
• 3 ek cukrozatlan (holland) kakaópor
• 2 ek olvasztott vaj
• 12 dkg kristálycukor
• csipet só
• 2 ek víz

A krémhez:
• 1 tubus sűrített tej (150 g)
• 2 dl habtejszín
• 10 dkg kókuszreszelék
• 1 ek zselatin

A tetejére:
• 1 tábla tortabevonó
• 2 ek napraforgó olaj
• kevés kókuszreszelék

Elkészítés

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és sütőpapírral kibélelünk egy tepsit.(24x34 cm)

1. A tojás sárgákat habosra keverjük a cukorral. Hozzáadjuk az olvasztott vajat, 2 ek vizet. A lisztet elvegyítjük a sütőporral, a kakaóporral, és a tojásos masszához adjuk. Simára dolgozzuk, majd óvatosan beleforgatjuk a csipet sóval kemény habbá felvert fehérjét. Az így kapott masszát a tepsibe töltjük, és előmelegített sütőben megsütjük (tűpróbával ellenőrizzük).kb 15 percig. Kihűtjük, keresztben kettévágjuk.

2. A krémhez a sűrített tejet lassú tűzön felforraljuk, langyosra hűtjük. A zselatint 6 ek vízben felmelegítjük (de nem forraljuk!). A langyosra hűlt sűrített tejhez keverjük az oldott zselatint. Felverjük a tejszínt, majd óvatosan belecsorgatjuk a sűrített tejet, végül beleforgatjuk a kókuszreszeléket.

3. A két kakaós piskótalap közé kenjük a kókuszos krémet, a tetejét vízgőz felett olvasztott tortabevonóval – melyhez adunk kb. 2 ek olajat -vonjuk be, és kevés kókuszreszelékkel megszórva díszítjük.

4. Hűtőbe tesszük dermedni. Fogyasztás előtt forró vízbe mártott és szárazra törölt éles késsel szeleteljük fel.

2012. június 4., hétfő

Tardosbánya





És most jöjjenek a képek az egyik kedvenc helyemről! Sajnos ezeket nem én készítettem, mert mindig elfelejtem elvinni a kamerát! De majd legközelebb elviszem és készítek képeket és ki tudja, lehet, hogy még én is rajta leszek! :D


Ez egy nagyon klassz hely és nemcsak mászóknak, hanem akár kirándulóknak is! A környéken nagyon jókat lehet túrázni és meg kell említenem, hogy a Gerecse 50 teljesítménytúra és e fal közelében halad el!  ( Sajnos nem lehet látni…)


Az itteni mászó utak viszonylag nehezek, de természetesen a kezdők is bátran jöhetnek, hiszen ők is talalnak maguknak könnyű utakat is! Én is itt kezdtem mászó pályafutásomat és nekem ez is lett a kedvenc mászó helyem!


2012. június 2., szombat

Medvehagyma forradalom!





Bizony, hisz gondolom mindenki azt hiszi a medvehagyma szezonnak vége…..DE nem mindenhol! És minő szerencse!  Édesapámmal már 2 éve sziklamászunk …. azonban ezt csak esőmentes időben lehet művelni, más különben lecsúsznánk a falról, ami ugyebár nem túl kellemes!
:D



Tegnap is egy esős nap volt nálunk, ezért úgy döntöttünk, hogy túrázunk egy kicsit a Gerecsében! Mégpedig a kedvenc mászó helyünk( Tardosbanya) mellől indultunk el egy másik mászó helyre( Kis-Gerecse, de mindenki csak Kis-Gerinek hívja!), ahol én még nem voltam, mert ott nagyon nehéz utak vannak! Kb. 40 perc gyaloglás után érkeztünk meg, és mit ne mondjak nagyon szép volt! De térjünk is vissza a medvehagymára hisz végtére ma ő a főszereplő! 


Mar majdnem megérkeztünk, mikor az út két oldalán medvehagyma mezőkre bukkantam! Nem vicc, nagyon sokan voltak! Persze némelyik már száraz és sárga volt, de a legtöbb még ép és szép zöld volt! Visszafelé szedtem egy nagy csokorral! Szedtem volna még többet is, de semmi zacsi vagy táska nem volt nálunk! Ennek a kis mennyiségnek is nagyon örültem és már azon járt a fejem, hogy mit is alkossak belőle! Pogácsára vagy levesre gondoltam!



Talán egy hónapja, mikor a főszezon volt, tudtam, hogy Tardos mellett rengeteg medvehagyma van! Csak sajnos ezt mindenki más is tudta, ezért mire odajutottam, már csak egy üres mező fogadott! szomorú voltam………de most már nem! Csak reméljük, hogy ezt a mezőt nem találják meg egyhamar!


2012. június 1., péntek

Zebra torta


Zebratorta



Könnyen elkészíthető, dekoratív sütemény. Macitól loptam, még régebben. Nagyon finom, de inkabb kalacsra emlékezetet. mintsem tortára, de nálunk kedvenc. Kakaóval vagy lekvarral nagyon finom!.

Hozzávalók:
• 5 tojássárgája
• 250 g porcukor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 125 ml langyos víz
• 250 ml étolaj
• 375 g liszt
• 1 csomag sütőpor
• 5 tojásfehérje
• 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor




A tojások sárgáját a cukorral és vaníliás cukorral habosra keverem, utána hozzáadom a vizet és az olajat. A sütőporral elkevert lisztet kanalanként keverem bele, végül a keményre felvert fehérjéket óvatosan beleforgatom. Megfelezem a tésztát, és az egyik feléhez szitálom a 2 evőkanál kakaót.

Sütőpapírral kibélelt tortaforma (26 cm-es) aljába teszek először a fehér tésztából 2 evőkanálnyit középre. Nem kell elkenni! A világosra jön 2 kanálnyi kakaós tészta. Nem mellé! Ezt a kanalazgatást addig folytatom, amíg el nem fogy a tészta. Ha így csinálod, szép szabályos lesz a minta!

A sütési idő hőlég keveréses sütőben 160°C foknál kb. 40 percig tart.

2012. május 28., hétfő

Könnyű epres joghurttorta


Könnyű epres joghurttorta

Nagyon egyszerűen elkészíthető, hűsítő desszert! A neten, talan a femina.hu-n talaltam egy egyszerű joghurttorta receptet, és gondoltam,hogy egy kis eperrel felturbózom. Sajnos ez még nem a hazai, hanem az import spanyol eprekből készült, de így is finom volt! :) Biztosan ki fogom próbalni mas gyümikkel is, mert nagyon mutatós, könnyű és finom! Még egy nagy előnye, hogy még a sütőt sem kell bekapcsolnunk, csak ki kell varni, amíg megdermed! Ez altalabn nekem nagyon nehéz szokott lenni, de most elmentem egy rövid koncertre Tatabanyara az egyik baratnőmmel.....

Hozzávalók:
• 5 dl eper joghurt
• 4 dl tejszín
• 2 evőkanál étkezési zselatin
• 20 dkg kristálycukor
• 1 zacskó piros tortazselé
• kb. 30 dkg eper


Keverd jól össze egy lábosban a cukrot és az étkezési zselatint, majd öntsd hozzá a joghurtot. Állandó keverés mellett forrald fel, és utána rögtön húzd le a lángról! Hűtsd langyosra. Közben a tejszínből verj habot. A kemény habba keverd bele óvatosan a langyosra hűlt joghurtos keveréket. Vajazz ki egy kapcsos tortaformát, és öntsd bele a joghurtos habot.
Tedd be a hűtőbe, míg meg nem szilárdul. Halmozz a tetejére gyümölcsöt, a legjobb, ha olyat választasz, amilyen a joghurt is. Készítsd el a gyümölcszselét a zacskón lévő leírás szerint, és öntsd langyosan a gyümölcs tetejére. Jól hűtsd le tálalás előtt!

2012. május 23., szerda

Müzligolyók

Müzligolyók


Egészséges és nagyon finom. Gyorsan és könnyen elkészíthető!

1 dl tej
25 dkg zabpehely
5 dkg vaj
4 ek. méz
1 ek. kakaópor
5 ek baracklekvár
5 dkg kókuszreszelék
5 dkg csoki dara

Elkészítés: A tejet felforraljuk, majd leforrázzuk a zabpelyhet, belekeverjük a vajat és kihűtjük. Hozzáadjuk a mazsolát, mézet, kakaóport és annyi lekvárt, hogy könnyen gyúrható massza legyen. Hűtőszekrényben 1-2 órán át állni hagyjuk. Utána vizes kézzel gombócokat formálunk és meghempergetjük a kókuszreszelékben a felét, a többit pedig csoki darában.

Belga csokis keksz

Belga csokis keksz


A legfinomabb csokis keksz, amit valaha kóstoltam!

16 dkg vaj( fontos, hogy vaj legyen)
10 dkg porcukor
2 ek kakaópor
1 tk vaníliás cukor
18 dkg finomliszt

Elkészítés:
1. A vajat a cukorral habosra keverjük.
2. A lisztet, a vaníliás cukrot és a kakaóport beledolgozzuk. 3. A masszából kis gombócokat formálunk, tenyerünkkel kissé kilapítjuk.
4. Egy kizsírozott vagy sütőpapírral ellátott tepsibe tesszük a tallérokat (nekem 32 db lett).
5. Előmelegített sütőben, közepesnél kisebb hőfokon, kb 10 percig sütjük. Vigyázat: nem szabad ennél hosszabb ideig sütni, mert akkor kihűlés után nagyon kemény lesz! amikor kivesszük kissé nyersnek tűnhet, de ne aggódjunk ekkor lesz jó!

2012. április 9., hétfő

let's get started:....

Ok, szóval nem is tudom, hogy mivel kezdjem...nincs túl sok időm blogot írni, de nagyon megtetszett az ötlet, ezért gondoltam kipróbálom! Kalandra fel! :))barmilyen tippet szívesen varok a blog készítésében, mert ebben még csak igen kezdő vagyok! Pl. azt sem értem, hogy miért folyik össze a szöveg, mikor a szerkesztésben különvalasztottam!